Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mutant Year Zero: Road to Eden hamarosan megkapja első kiegészítőjét, mellette viszont üröm az örömben, hogy a Switch-es átirat megjelenése késik, így egyszerre fog a szóban forgó expanzióval debütálni. Eredetileg ugyanis június 25-én kellene bemutatkoznia a Nintendo hibridkonzolján az alkotásnak, ám a Funcom bejelentette, hogy ez át lett datálva július 30-ára, azaz ugyanarra a napra, mikor tiszteletét teszi az első kiegészítés, a Seed of Evil, amely egy új játszható mutánst is szállít, nevezetesen Big Khant, a jávorszarvast.
Az imént említett bővítmény egyébiránt kapott egy hivatalos előzetest is, ami a maga kis 1 perces időtartamával vezeti fel Big Khant, valamint mutatja meg a képességeit.