Advertisement

Jövőre Japánban is megjelenhet az Xbox One

2013. szeptember 18.
1.3231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár nem egy világmegváltó bejelentésről adunk most hírt számotokra, de a Microsoft nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy az újgenerációban is megpróbálják majd bevenni a japán piacot, így a Famitsu magazinnak bejelentették, hogy 2014-ben a keleti szigetország is megkapja az Xbox One-t.
Advertisement

Hogy pontosabban mikor, az egyelőre még kérdéses, de igencsak össze kell szedniük magukat a redmondiaknak, ha szeretnék tartani a lépést a Sony-val, hiszen bár ők is csúsztatják a japán premiert, ellenben februárban már ott is elérhetővé teszik a PlayStation 4-et.

Arról egyelőre nem hallottunk, hogy a Microsoft külön, kiemelt régióként kezeli-e majd Japánt, netán a novemberi premierből kihagyott országokkal együtt szeretnék megjelentetni arrafelé is az Xbox One-t, de jövőre azon a fronton is háborúba kezd a két konzol, ez már biztos.
Advertisement
6 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 27 napja

kpal írta:
Afrika ki ne maradjon..
Nem fog, 360 is megjelent ott. És lehet több értelme van, mint japánban.

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja

Japánoknál szerintem azért fogynak olyan jól a Sony és Nintendo konzolok, mert tradicionálisan tisztelik ezeket a nagy vállalatokat és csak kevesen fordulnak a a nyugati gép felé.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 1 hónapja

Ravor írta:
Jó hír ez Japánnak, de valószínűleg náluk sokkalta nagyobb sikere lesz az új PlayStation konzolnak, mint ennek. Kövezzetek meg, ha rosszul mondom, de legjobb tudomásom szerint az előző generációból is a PS volt nekik a nyerő gép.
Ott a hazai konzolok fogynak nagyon. 100 milliós a népesség nagyjából. Kifejezetten jól fogynak a Sony ps és a nintendo konzolok. Náluk nagyon sok a japán nyelvű régió-exkluzív cím sony és nintendo gépekre, ezért alapból megéri nekik azt venni. xbox is fogy, csak nem annyira, mint a ps.

válasz erre

kpal

11 éve, 1 hónapja

Ravor írta:
Jó hír ez Japánnak, de valószínűleg náluk sokkalta nagyobb sikere lesz az új PlayStation konzolnak, mint ennek. Kövezzetek meg, ha rosszul mondom, de legjobb tudomásom szerint az előző generációból is a PS volt nekik a nyerő gép.
Azok ennivalót se vesznek magukhoz csak gamelnek

válasz erre

Ravor

11 éve, 1 hónapja

Jó hír ez Japánnak, de valószínűleg náluk sokkalta nagyobb sikere lesz az új PlayStation konzolnak, mint ennek. Kövezzetek meg, ha rosszul mondom, de legjobb tudomásom szerint az előző generációból is a PS volt nekik a nyerő gép.

válasz erre

kpal

11 éve, 1 hónapja

Afrika ki ne maradjon..

válasz erre

 
 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profilja