Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várható volt, hogy a Tales of Xillia 2 bejelentésével a Namco Bandai csapata elgondolkozik majd azon, hogy az immáron kis híján legendás szerepjátékos sorozat legutóbbi epizódját érthető nyelvre is lefordítsák, illetőleg megjelentessék a tengerentúlon, valamint itt nálunk az öreg kontinensen. A gondolatokból pedig csakhamar tettek lettek, a Namco Bandai ugyanis a párizsi Japan Expo keretein belül bejelentette, hogy 2013 magasságában nyugaton is megjelenhet majd a játék.
Mindezt a széria producere, Hideo Baba erősítette meg a Tales-sorozat rajongóinak, aki mindehhez hozzátette még, hogy mindez egy kiváló lehetőség lesz a Tales of Xillia 2 számára is ahhoz, hogy a későbbiekben megjelenhessen nyugaton, habár mindez egyelőre nagyban függ az első epizód fogadtatásától és eladásaitól.
A Tales of Xillia Japánban tavaly ősszel látta meg a napvilágot, a közvetlen történeti folytatás pedig november elsején fog megjelenni a keleti szigetországban, méghozzá az egyszerű és nagyszerű Tales of Xillia 2 címmel.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon várós nekem!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 heteNavégre🙂