Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A különféle hordható okoseszközök nagyot dobbantottak 2014-ben, de még messze van a piac kiteljesedése, illetve számos olyan területet lehetne felsorolni, ahová még nem tették be a lábukat ezek a termékek. Ilyen például a konzolpiac, melynek egyik legnagyobb képviselője az a Microsoft, amely csak nemrég érkezett meg erre a piacra. Ha hihetünk a friss pletykáknak, akkor a redmondi vállalat jövőre jóval nagyobb hangsúlyt fektet erre a piacra, melynek keretében belül az Xbox One tulajdonosok számára is érkezhet néhány finomság.
Konkrétumok természetesen még nincsenek, de a Microsoft Band is így indult, aztán egy igen korrekt termék lett belőle. Pletykaszinten emlegetnek egy olyan „okosórát”, mely játék közben figyeli a játékos néhány fontos egészségügyi adatát, illetve akár kommunikációs eszközként is szolgálhat majd.
Az egészség például az új Kinect kapcsán is felkapott témává vált, így a magok már el vannak ültetve a redmondi konzolban. Egy másik terület pedig még szintén hódításra vár, ez pedig nem lenne más, mint a virtuális valóságot megteremtő kiegészítők piaca, mely könnyen lehet, hogy jövőre eléri az Xbox One-t is.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 1 heteAz ember még a Wc-n is játszhat 😄😎😮
totyak
11 éve, 1 hónapja és 1 heteA Microsoft kiadásában egy ilyen kis semmitérő óra kb. fele annyiba kerül majd, mint egy One, szóval drága lesz nagyon, mint ahogy más gyártóktól is ezt látjuk. Érdemes elgondolkodni, hogy mire is fizet ki az ember több tízezret.
tuttu13
11 éve, 1 hónapja és 1 heteTehát a kinect néz, hall és ez meg gyűjti az egészségügyi adatokat közben.
Szépen beépül az otthonokba és Scyteck lesz a Microsoftból! 😄