Már-már kezdtük elfelejteni a rajtunk esett sérelmeket, és sanyargattuk magunkat, amiért újfent ilyen könnyen bedőltünk a szóbeszédeknek, ám az Eurogamer brigádja úgy gondolta, hogy érdemes még foglalkozni a témával, főleg, mert egy nevét nem vállaló belsős IO Interactive forrás szerint úgy értesültek, hogy az ötödik Hitman kaland valóban jövőre érkezik, méghozzá valamikor a szeretet ünnepe előtt. A rejtélyes illető szavaiból kiderült továbbá, hogy PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érkezik az új kaland, amire így öt évet kellene várnunk a 2006-as Blood Money megjelenéséhez képest. Hogy a fenti állításokat elhisszük-e, az rajtunk múlik, mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy ilyen is történt. Reméljük a Kane & Lynch 2 augusztusi premierjét követően már az illetékesek is úgy gondolják, hogy van bejelenteni valójuk.