Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Amerikában nagy sikerrel futó videoletöltő szolgáltatást a Sony tervei szerint kiterjeszti Európa főbb országaira is, de sajnos már nem idén. Jelen állás szerint az öreg kontinens érintett országaiban 2010 végéig válhat elérhetővé a mozis digitális disztribúció a PlayStation 3-on keresztül, ahonnan filmeket, sorozatokat, valamint egyéb érdekes műsorokat vásárolhatunk, majd szipkázhatunk le gépeinkre.
A britek elviekben már az idei év végéig megkapják a saját letöltőszolgáltatásukat, azonban a többi országot csak az elkövetkezendő valamivel több mint egy évben kívánják lefedni, nyilatkozta Kaz Hirai.