Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mindig szemfüles GameStop internetes áruház jól indítja az ünnepek előtti utolsó hetet, a srácok ugyanis egy olyan pletykát hoztak napvilágra, ami nem másról, mint a Metal Gear Solid-sorozat soron következő epizódjáról, avagy a lopakodós koncepcióval szakító Rising-ról szól. Mivel szinte csak egyetlen információt nem tudunk a játékról, ami történetesen egy megjelenési dátum, ezért feltehetően mindannyian kitaláltátok már, hogy a webáruház erről indított útjára egy szóbeszédet.
A srácoknak ugyanis – állításuk szerint – a Konami már közölte ezt a rendkívül fontos jellemzőt, amit ők nagyon gyorsan közzé is tettek a nagyvilág számára. Ennek fényében kiderült, hogy a tengerentúlon jövő júliusban, a hónap harmadik napján várható majd a Metal Gear Solid: Rising. Ez természetesen egyelőre nem hivatalos információ, annak fényében pedig pláne nem, hogy néhány korábbi megerősítetlen hír szerint csak 2012-ben érkezhet meg a játék a boltok polcaira. Mindenesetre azért tartsuk észben ezt a lehetőséget is!
marco
15 éve, 1 hónapja és 1 heteTipikus porhintéses marketing, majd meglátjuk.🙂 Szerintem a 2012 valószínűbb. Persze ha akkor még lesz világ ugyebár…🙂
dns
15 éve, 1 hónapja és 1 heteBakker, pedig én úgy tudtam, hogy csak 2013-tól nem érdemes jegyet váltani😛
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 6 napjaAz hagyján, de még karácsonyunk se lesz akkor már.😄