Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a múltban több esetben is érkeztek pletykák azzal kapcsolatban, hogy ilyen és olyan lesz a soron következő Tomb Raider játék, leleplezéséről aligha akadtak szóbeszédek, kivéve azt a néhány nappal ezelőtt befutott esetet, amely arról árulkodott számunkra, hogy Croft kisasszony kalandjait a GameInformer magazin soron következő száma leplezheti le. Bár mindezt konkrétan senki nem mondta ki, csak egy reklámoldalból következtethettünk minderre, azonban a GamesMaster magazin lényegesen bátrabb volt a GameInformer csapatánál.
A srácok ugyanis megerősítették a nagyvilág számára, hogy jövő hónapban, tehát már januárban biztosan lelepleződik a legújabb Tomb Raider játék, méghozzá ha előbb nem, akkor a január 4-én a boltokba kerülő GamesMaster magazin hasábjain mindenképpen. Ezt maguk a szerkesztők kürtölték világgá, tehát nem égből kapott információ, így már meg is kezdhetjük örömünnepünket, lévén – hacsak a GameInformer nem lép előbb – az új esztendő első napjaiban az új Tomb Raider bejelentéséről olvasgathatunk majd. Indulhat-e ennél szebben a 2011-es esztendő? Aligha!