Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A múlt hónapban megejtett hivatalos bejelentések értelmében jövő héttől valóban ingyenessé válik a TERA MMO, legfrissebb információink szerint ráadásul nem csak a nyugati régiókban - így Amerika mellett Európában - hanem Koreában is. A hivatalos átállásra napra pontosan február 5-én kerülhet majd sor, tehát egészen jövő héten keddig kell várniuk mindazoknak, akik szeretnék végre komolyabb pénzösszegek nélkül kipróbálni a játékot.
A TERA premierjére egyébiránt tavaly került sor, alig egy évvel a koreai indulást követően, így míg keleten mintegy másfél évig bírta fizetős MMO-ként, addig a nyugati világban valamivel több mint fél évet tudott kihúzni így a játék. Ti belekóstoltok majd miután ingyenessé vált?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteMindenképpen kipróbálom. Érdekelt mindig, de nem adtam volna pénzt érte…
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteEnnyiért már nekem is megéri!😄
shade
12 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn nem, mert akár ingyenes akár nem 40gigát nem ér meg, 1 hétig tölthetném.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteVannak sokkal jobb MMO-k. 40 giga?😮
shade
12 éve, 11 hónapja és 2 heteJa, multkor elkezdtem tölteni és 38 gigánál töröltem, mert elvileg nem is működött volna, aztán mondták, hogy a végleges lesz vagy 40 giga is.
rdave
12 éve, 11 hónapja és 2 heteÍnye, pedig én le akartam szedni, de nincs ennyi helyem ennek a játéknak…