Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú hírekkel szolgálhatunk a legújabb Hitman-játékra várakozó rajongók számára, az IO Interactive ugyanis bejelentette, hogy a korábbi decemberi megjelenési dátumot alaposabban is el kellett tolniuk. A hivatalos indoklás szerint szeretnék bővebb tartalmakkal, és makulátlan élménnyel meglepni a játékosokat, akik az utóbbi időben igencsak sokszor hallatták a hangjukat azzal kapcsolatban, hogy a fejlesztők konkrétan egy fél játékkal akarták kiszúrni a szemüket az év végén.
Az IO Interactive azonban gondolt egyet, és visszavonta a korábbi terveket, így a 2016 márciusára tolt új Hitman a korábban bejelentettekhez képest sokkal komolyabb kezdőtartalommal érkezik majd. Bővebben azonban csak később derül majd ki, hogy ez mit is jelent pontosan.
1000feri
10 éve, 3 hónapja és 3 heteMiért nem meglepő?
totyak
10 éve, 3 hónapja és 3 hete10-ből 5-6 játéknál ez van, szóval már nem is lepődöm meg. Még jó, hogy nem várom.
supermanvsbatman
10 éve, 3 hónapja és 3 hetenem csodálom🙂
god
10 éve, 3 hónapja és 3 heteHitman 1-2 volt a csúcs számomra, végig vittem az Absolution-t is, de nekem már nem adja.. Viszont egy MANHUNT az érdekelne! 😄