Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tavaly az ArenaNet bejelentette, hogy elhalasztják a Guild Wars 2 Steames megjelenését annak érdekében, hogy teljes erőbedobással tudják fejleszteni a soron következő expanziót, nevezetesen az End of Dragons-t. Ennek még 2021 végén meg kéne jelennie alap esetben, ugyanakkor egy új blogposztban jelezte a stúdió, hogy halasztaniuk kell a kiegészítő premierjét is, ennek értelmében pedig 2022 elejére tolják át az End of Dragons debütálását. A stúdió direktora azt mondta a döntés kapcsán, hogy a fejlesztés nagyon sokat haladt az elmúlt évben, azonban a COVID-19 miatti átállások okán úgy határoztak, hogy egy kicsit több időre van szükségük.
Azt pontosan nem tudni, hogy a 2022 eleje mit takar, de várhatóan az év végéig azért meg fogják villantani azt a premierdátumot.
mobydick
4 éve, 6 hónapja és 2 heteNem baj, várunk egy kicsit.
patrik94
4 éve, 6 hónapja és 2 heteItt tart a gaimng, már a DLC-k is késnek. xD Mondjjuk a trailerek is. 😄
vape
4 éve, 6 hónapja és 2 heteCsak megleszünk nélküle. 😄