Jóval többen rendelték elő a Fallout: New Vegast, mint a Fallout 3-at

2010. augusztus 08.
1.8981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Fallout: New Vegas csak októberben érkezik, de az már most biztosnak tűnik, hogy óriási siker lesz.

Erre egyrészt garancia a Fallout szócska a címben, amelyet a Bethesda ismét vonzóvá és elismertté tett az utóbbi 3 évben, másrészt a Fallout 3 irdatlanul nagy sikere, harmadrészt pedig az Obsidian Entertainment hozzáértése, szerepjátékok fejlesztésében gazdag múltja. Bár a Fallout 3 jelentősen eltávolodott a Fallout 1-2 által kitaposott ösvénytől, talán erre volt szükség ahhoz, hogy óriási kritikai és eladási szenzáció váljék belőle. Előbbire jó példa a Gamerankings 90% fölötti átlaga (mindhárom platformon), utóbbira pedig a Bethesda által csak 2008-ban leszállított 4,7 millió példány.

A Fallout: New Vegasnak az előjelek alapján minden esélye megvan túlszárnyalni népszerű elődjét. A kritikai rész természetesen még erősen kérdéses, ám az eladásokkal nem lesznek problémák, az már most látszik. A Bethesda európai marketing és PR igazgatója, Sarah Seaby, jelentette be örömködve, hogy a "Fallout: New Vegas előrendelései messze lehagyták a Fallout 3-éit". Ez pedig, tekintve, hogy még bő két hónap van a produktum megjelenéséig, kellően biztos alapot nyújt a sikerességhez. A Fallout: New Vegas október 19-én kerül a boltok polcaira Észak-Amerikában, 22-én pedig Európában, és mindhárom platformra egyszerre jelenik meg.
Fallout: New Vegas csak októberben érkezik, de az már most biztosnak tűnik, hogy óriási siker lesz.'>
4 hozzászólás

GAR

14 éve, 10 hónapja és 19 napja

Ezt mondjuk már nem veszem meg mindkét konzolra. röhögő smiley

válasz erre

Lac

14 éve, 10 hónapja és 19 napja

Várós nagyonröhögő smiley

válasz erre

skyman

14 éve, 10 hónapja és 19 napja

Csatlakozok Gar-hozröhögő smiley remélem, hogy jó lesszröhögő smiley

válasz erre

GAR

14 éve, 10 hónapja és 19 napja

Az egyetlen játék, amit igazán várok idén. mosolygó smiley

válasz erre
Fallout: New Vegas
3.599 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja