Jön az Infernal konzolos portja

2009. április 16.
2.0081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Playlogic Entertainment a mai napon jelentette be, hogy még várhatóan tavasszal megérkezik a külső szemszögű lövölde, az Infernal konzolos portja, kizárólag Xbox 360-ra.
 

A játékot a stúdió bevallása szerint eleve úgy tervezték meg, hogy az konzolokon is remekül megállja a helyét, és az elmélet most végre szilárd valósággá válik. Örömünk viszont csak részben teljesedhet ki, a Sony masinájával nem tervez a Playlogic. A PC-s verzió még 2007-ben jelent meg.

Az Infernal-ban a bukott angyal, Ryan Lennox-ot szerepét ölthetjük magunkra, aki démoni erők birtokába jutva száll szembe ellenségeivel. Az Infernal finoman szólva sem durrant nagyot, a Metacritic átlaga 61 ponton állapodott meg, ez pedig egy enyhén szürke játék benyomását kelti. Aki viszont érdeklődést mutat iránta és még egy Xbox 360-at is őrizget a tévéje alatt, az a tavasz folyamán beszerezheti az újdonsült átiratot.

A Playlogic egyelőre nem közölt pontos megjelenési dátumot, a 2009 második negyede van becélozva, így legkésőbb júniusban már a boltok polcain kell díszelegnie és a gyenge review-k után nem kizárt, hogy a leszállított mennyiségek nagy része a készleteket fogja terhelni hosszú hónapokig, komolyabb mozgolódások nélkül. A jó és a rossz harcának története újra elmeséltetik.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások