Most azonban a japán cég hivatalosan is bejelentette a hamarosan érkező átalakított Nintendo DS Lite-ot, mely lépést azzal indokolták, hogy eleddig számtalan kritika érte a DS-t "ormótlan" kinézete végett. A közlemény szerint az új konzol ez év márciusában már kapható lesz Japánban, arról viszont nem tett említést a gyártó, hogy mikorra időzítik az európai és amerikai forgalomba hozatalt.
A Lite azonban nem csak formájában hoz majd újat, hanem a fényereje is magasabb lesz elődjéénél. Mint ahogy a készülék nevéből is következtetni lehet arra, a súlyát, valamint méreteit illetően is változásokra számíthatunk, azaz 20%-kal lesz könnyebb az érkező eszköz "nagy testvérénél" - 218 gramm, és mindössze 133x73,9x21,5 mm-es paraméterekkel fog rendelkezni. A karcsúsítás ellenére a két kijelző mérete nem fog változni, csupán azok fényerején javítanak a fejlesztők.
A március 2-án a japán üzletek polcaira kerülő Nintendo DS Lite játékkonzolhoz az érdeklődők 119 eurós végfelhasználói áron juthatnak majd hozzá, azaz hozzávetőlegesen 15 euróval többet kell érte fizessenek, mint az előző modellért.