Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ma ünnepli huszadik születésnapját a legendás Doom-sorozat, ennek apropóján pedig a Wired magazin készített tartalmas interjút a projekt mögött álló programozózsenivel, John Carmackkal. Az interjú végén a sorozat jövőjéről és a Doom 4-ről kérdezték Carmackot, aki mint sejthető volt, nem árult el konkrétumokat a játék kapcsán, néhány érdekességet azonban így is megosztott a rajongókkal. Carmack szavaiból arra következtethetünk, hogy az id-nek nem volt könnyű dolga, amikor a Doom 4 fejlesztésének nekiálltak, mivel egy húsz évvel ezelőtt sikeres formula manapság biztosan nem állná meg a helyét, sokan viszont pont erre a fajta játékmenetre vágynak a folytatásban. A programozózseni azt is elárulta, hogy ha megváltoztathatna valamit az id Software kapcsán, akkor az a játékmegjelenések átütemezése lenne.
Visszatekintve az id történetére, ma már úgy látom, hogy hatalmas hiba volt a „When it’s Done” jelmondat alkalmazása a játékok megjelenésére, az ipar ugyanis hatalmasat változott, nem ez a helyes módja a projektek ütemezésének. Ha valamit másként csinálnék, akkor ez az lenne.
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHát szerintem hiába lesz folytatás nem lehet visszahozni a régi Doomot.Bár sok sikert hozzá.😄
danyee
12 éve, 1 hónapja és 1 heteKíváncsi lennék a Doom 4-re. Lassan egy évtizede várunk rá 🙁
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 heteCommander Keen folytatást akarok.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 hete+1!🙂
bgyi
12 éve, 1 hónapja és 1 heteSok sikert hozzá…legalább látják, mi a fő probléma
kpal
12 éve, 1 hónapja és 1 heteJohn Carmack törtélemet írt ! RESPECT!
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 hetesikert kivánok hozzá