A fejlesztők mind pozitívan fogadták a bejelentést és már több csapat is jelentett be rá játékokat, de azért ne feledkezzünk meg azokról akiket nem nyűgözött le annyira a gép.
Ebbe a táborba tartozik a legendás John Carmack is.
Carmack már eddig is ismeretes volt arról, hogy nem volt lenyűgözve a Valve újításaiért hiszen anno a Steam rendszer bevezetésénél is ellene szólt fel. Most a Steam Machine kapcsán is nemtetszését fejezte ki.
Az NVIDIA Montreal-i konferenciáján beszélt a Steam Machine-ről.
Carmack leszögezte, hogy maga a Steam Machine jó ötlet, ám neki a Linuxal vannak gondjai. Szerinte a Valve-féle hozzáállás túl erős, hiszen így a fejlesztőket lényegében arra kényszeríti, hogy a játékukból készítsenek egy Linux-portot csak azért, hogy a játékosok egy kis részét kilégíthessék.
A Steam Machine jövője, ahogy ő fogalmazta homályos és a bukásának egyik oka maga a Linux lehet.
danyee
12 éve, 2 hónapja és 3 heteszerintem simán befut. Mondjuk nem fog akkora sikert aratni, mint a next-gen konzolok, de tuti nagyot fog robbanni.
1000feri
12 éve, 2 hónapja és 3 heteHa valaki..hát ő biztos tudja ,)
marco
12 éve, 2 hónapja és 3 heteMost írta le magát. Ezzel a kijelentéssel gyakorlatilag alátámasztotta, hogy eljárt felette az idő, egy letűnt kor matuzsálemi maradéka.
rdave
12 éve, 2 hónapja és 3 heteJohn Carmack egyetlen hibája John Carmack. 😄
mrfire
12 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem az egész projekt egy nagy nulla, nem csak a SteamOS. Kíváncsi leszek kinek lesz +100 ezer forintja, hogy elinduljon ezen az úton, ahelyett, hogy egy nextgen gépet venne.
Ha valaki összehozhatta volna a PC-t és a konzolt egy gépbe az az MS lehetett volna. Csak annyit kellett volna tenniük, hogy teljes értékű win8 fut az XboxOne-on.
Nem ellenezném a Valve terveit sem, ha tényleg egy fix hardverű konzolgépet készítenének, ami képes egy teljes értékű Linux futtatására, de így…
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNem tudom, hogy mi szúrja a szemét a valve-val kapcsolatban. 😕
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem pont az volt a lényege a projektnek, hogy felhozzák a Linux-ot. És mivel ők álltak neki először, ők fogják leszakítani az első gyümölcsöket. És biza kurvä jól fognak járni.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 3 heteszerintes is jo cucc csak Linux nem olyan hozzávaló…
magic1983
12 éve, 2 hónapja és 3 heteA gyümölcsről szólva. Az összes Doom és Quake elérhető volt Linuxon is. A Prey is kapott portot. De ezek szinte mindig később érkeztek és a Windowsos lemez kellett hozzá. Nem lehetett pontosan mérni ki vette meg a játékot azért hogy Linuxon játszhasson vele. Szóval kicsit talán az Carmack baja, hogy más szakítja le a gyümölcsöt.
Ha kevesen veszik meg a gépet akkor tényleg gáz lehet a fejlesztőknek ha egyébként nincs tervben Linux port.
Létezik az SDL ami alapvetően multiplatformos Directx. Egy a megboldogult Loki Software-nél dolgozó programozó kezdte fejleszteni. Egységes eszközt kínál bevitel, hálózat, hang,2D grafika stb. kezeléséhez 3D-hez OpenGlt használ.
Eleinte Linux portok és kisebb nyílt kódú játékok használták.
De az Amnesia: The Dark Descent például már ezzel készült. (A Linux és a Mac kiadás felteszem)
Az idén augusztusban megjelent 2.0 verzió sokat fejlődött.
A Valve is használja. A Segítségével mind a három nagy platformra( Linux, Mac, Windows) lehet fejleszteni viszonylag kevés platform specifikus kóddal. Inkább annak van jövője, hogy a három platformra együtt készüljön a játék. Mind hogy utána próbálják portolgatni a másik kettőre.