Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az aktuális generációváltás alkalmával is folytatja jó szokását a Sony, így Jim Ryan megerősítette, hogy a PS5 megjelenésével nem vágják el azonnal minden köteléküket a PS4-től, éppen ellenkezőleg. A PlayStation-vezér elmondása szerint a jelenlegi tervek szerint még legalább három-négy évig biztosan támogatni fogják a PS4-et, aminek ékes bizonyítéka, hogy korábban csak PS5-re beharangozott videojátékokat is elhoznak az előző generációra.
Ryan szerint ezzel biztosan nem okoznak csalódást a rajongóknak, hiszen ezeket a címeket az alapoktól eleve a PS5 képességeihez igazították már, tehát nem kötnek kompromisszumot velük azért, mert készítenek belőlük egy mondhatni butított PS4-es változatot, aminek biztosan sokan örülnek majd.
mordorer
5 éve, 4 hónapja és 1 napjaNagyon helyes. Kell támogatni.
vape
5 éve, 4 hónapja és 1 napjaPS3 is sokáig volt még, kell is szerintem. Nem mindenki tud váltani hamar, és az még nagy piac lesz sokáig.
golem
5 éve, 4 hónapja és 22 órájaEz valahogy alap.
totyak
5 éve, 4 hónapja és 21 órájaAzt azért jó volna tudni, hogy a 3-4 év támogatás az azt jelenti, hogy párhuzamosan jönnek ki a nagy címek a két konzolra (amit azért kétlek), vagy mégis micsodát.