Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ugyan még továbbra sem rendelkezik pontos megjelenési dátummal a Jiro Ishiivel kibővült Level 5 brigádja által fejlesztett Time Travelers, de arra már most mérget vehetünk a csapat legfrissebb bejelentéseiből, hogy Japánban már a nyár elején a boltokba kerülhet a rendkívül izgalmas történetet elmesélő alkotás. Hogy miért fontos számunkra mindez? Mindössze azért, mert bár a nyugati premier egyelőre még hatalmas kérdőjel, de amennyiben lesz, a nyár elejére esedékes Japán premier miatt még az is bekövetkezhet az idén.
Utóbbi természetesen nem több egyszerű, ám évtizedes tapasztalatokra alapozott spekulációnál, hiszen akárcsak a Professor Layton-sorozat, úgy a Time Travelers is van olyan nyugatias, hogy a mi régiónkban is eladható legyen.
A Level 5 legújabb kalandjátéka egyébiránt PSP-re, PlayStation Vitára és Nintendo 3DS-re jelenik meg – Japánban már a nyár elején -, betöltését követően pedig egyenesen 2031-be kerülünk, 18 évvel azután, hogy Tokió városa felett megjelent egy misztikus sötét lyuk. Ha a koncepció nem lenne elegendő, érdemes kiemelni, hogy a program zenéjét maga Hideki Sakamoto komponálta!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHihetetlenül jó sztorija van!
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteTényleg nem rossz!
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 heteJófajtának ígérkezik.
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 heteMiért csak kézi konzol? Még a végén belehajszolnak egy Ps Vita vásárlásba, föleg a közeljövöben megjelenö temérdek jó cím miatt. Ha jön rá GT, akkor elö kell húznom megint a símaszkot, meg a vizipisztolyt. Ez biztos jó anyag lesz. Nem csal a szimatom, mivel készül a Bolognai.
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteSose hallotam erröl a játékról de nem is fogom játszani az biztos!