A Trendy Entertainment részéről „egy, csak egy legény volt talpon a vidéken”, név szerint Jeremy Stieglitz, aki nem győzött magyarázkodni a médiának és persze közvetett módon a játékot váró felhasználóknak a történtekről. „Tény, hogy sok minden nem úgy alakult a produktum fejlesztése során, mint ahogyan azt pár hónappal ezelőtt terveztük, de higgyék el nekem, hogy nem jó kedvünkben késleltetjük a Dungeon Defenders végleges változatának piacra dobását. Olyan, előre nem látható problémák adódtak, amelyek miatt pár hetet csúszunk ugyan a program befejezésével, de ennek „haszonélvezői” pont maguk a vásárlók lesznek, mivel egy olyan matériát kapnak majd a pénzükért cserébe, amely minden tekintetben megfelel a jelen kor technikai elvárásainak” -nyilatkozta Stieglitz úr. Az alkotás várhatóan jövő januárban fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.