Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft nagyon szeretne az Apple szintjére emelkedni, már ami a felhasználói élményt és az eszközök közötti kapcsolatot illeti, erre pedig remek lehetőség lehet a Windows 10. Azt már régóta tudjuk, hogy készülőben van a rendszer, ráadásul 2015-ben (várhatóan nyáron) meg is kapjuk a végleges verziót. Mostanság sok információt osztottak meg velünk, hamarosan azonban egy nagyobb esemény keretében számolnak majd be a fejlesztések eredményeiről, illetve a rendszer legszuperebb funkcióiról.
Az említett eseményt 2015 január 21-én rendezik meg, méghozzá Redmondban. A bejelentés tartalmát egyelőre titok fedi, de az új fejlesztések mellett egy 2015-ös ciklust is várhatunk, illetve nagy az esély arra, hogy nagyobb szerepet kap majd az okostelefonokra és táblagépekre optimalizált rendszer is.
totyak
11 éve, 1 hónapja és 5 napjaVárom, hogy mit hoznak össze, mert ez az OS sokkal ígéretesebbnek tűnik számomra, mint a 8-as.
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 5 napjaA Windows 8-at teljesen kihagytam, talán majd a 10-esre váltani fogok.
bartok26
11 éve, 1 hónapja és 5 napjaRemélem hogy szoftveresen is és kinézetre is szép lesz a rendszer és elég stabil. De a csempéket kihagyhatnák és hozhatnának helyette valami mást 😄
csirkee
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaNa erre nagyon kíváncsi leszek, h mit sikerül alkotniuk.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaNa lehet erre mát váltani fogok ,telefonon is jó lesz 🙂
totyak
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaÉn is váltást tervezem. Ha jól tudom itt végre lehet választani, hogy a klasszikus win felületet szeretnéd, vagy a csempés megoldást. Egyébként win7-tel is elégedett vagyok.
rdave
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaHibrid startmenü van benne. 🙂 Baloldala a klasszikus startmenü, jobboldalán pedig a csempés alkalmazások vannak.
Tudnék képet csinálni róla, de nincs kedvem restartolni, szóval itt egy googleről. 😄
http😕/www.neowin.net/images/galleries/2005/win_10_screenshot3.jpg
kpal
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaÉN is azt használom , csak kivárok mindig és sietek el semmit . W8 -nál is megvártam ,de nem jött be.
totyak
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaA kép nálam 403-at dob, de erőt vettem magamon és kerestem párat google-ban 😄 Nekem ez sokkal jobban tetszik, mint a 8. Nem is tudtam, hogy te már a 10-et nyúzod. Esetleg, ha előtte volt 8-ad, van valami pozitív (esetleg negatív) tapasztalatod?
rdave
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaNekem lassabb, mint a több hónapja telepített Win 8.1-em, szóval csak párszor használtam. Szinte biztos, hogy egy reinstall segítene rajta, de annyira nem különbözik a Win8-tól, hogy jobban foglalkozzak vele.
Olyan, mint egy nagy Win8 update, szóval hacsak a startmenü hiánya tartott vissza a 8-tól, akkor szerintem nyugodtan válts majd.
karakter222
11 éve, 1 hónapja és 4 napjaLassan már havonta adnak ki új Windows-t