Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harmonix legfrissebb sajtóközleményéből megtudtuk, hogy miféle letölthető tartalmakkal is kíván kedveskedni a jövőben a csapat a táncikálós ritmusjáték szerelmeseinek. A srácok rögtön két bővítményt is bejelentettek, amelyek közül az első már a mai naptól fogva tölthető lesz. A Chris Brown nevével fémjelzett Yeah 3X DLC ugyanis március 13-án, az aktuális frissítéssel kerül fel az Xbox Live kínálatába, ahonnan mintegy 240 MS pont ellenében tölthetjük majd le az újabb zenei alapanyagot.
Ez azonban még nem minden, március 27-én ugyanis egy újabb kiegészítés fog feltűnni az Xbox 360 online szolgáltatásán, amely immáron Janet Jackson nevéhez kötődik, 440 MS pontba kerül majd, de cserébe rögtön két dalt kapunk, méghozzá a Nasty és az Escapade képében.
A Harmonix tervei szerint a jövőben is várhatóak lesznek majd efféle letölthető tartalmak a játékhoz. A csapat eleddig csak a DLC csomagokkal 15 új dalt tett elérhetővé a Dance Central 2-höz, így bőven van alapanyag, amire rászabhatjuk az alsó szomszéd fejére a plafont, ha egy kis ugrálásra vágyunk.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 napjajajj ez a cell shader grafika kurva szar
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaEzek még élnek? Azt hittem már kipusztultak, a 90-es években, mint a Dodo madár. Nem túl aktuális középkori karakterek. 😄
braddock
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaÓ jesszus hogy mik vannak!
bettyone
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaez mind szép és jó (lenne,ha lenne Dance Centralom…de nincs😄)
marco
14 éve, 3 hónapja és 23 órájaMert te csak énekelsz, nem táncolsz…?🙂
bettyone
14 éve, 3 hónapja és 23 órájaúgyám😄