Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo negyedik, egyben jelenlegi elnöke, és vezérigazgatója szerint cége képes lesz átvészelni a jelenlegi hullámvölgyet nagyfokú elbocsátások nélkül is. Iwata Satoru szerint a régi jól bevált hatékonyságra és egyéb pénzügyi költségek csökkentése révén mindez elkerülhető.
Való igaz, hogy cégünknél előfordulnak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, és természetesen az ideális helyzet még a legnagyobb krízis közepette is az lenne, hogy némi profitot termeljünk. Mellyel aztán támogathatjuk a fejlesztőinket, és emelhetjük részvényeink értékét.
– válaszolta Iwata a legutóbbi részvénytagsági ülésen arra a kérdésre, hogy a vállalatot alapjaiban át kellene-e szervezni.
Ha elbocsátásokba kezdünk az a problémát csak látszólagosan, és rövid távon oldja meg. Az alkalmazottak morálja és bizalma a cég felé megrendül, és őszintén szólva kétségeim vannak afelől, hogy egy olyan alkalmazott aki attól retteg mikor veszíti el az állását, hatékonyan tudna részt venni olyan címek fejlesztésében, melyek az egész világ csodálatáért versengenek.
Az alkalmazottak tudásukkal és tehetségükkel melyet a területükön nekünk adnak jelentősen hozzájárulnak a sikerességünkhöz. Ezért úgy vélem ha megkezdjük az elbocsátásukat, az hosszú távon nem erősíti a Nintendót. Jelenlegi politikánk azt diktálja, úgy érjünk el kedvező eredményeket, hogy folytassuk a nem kívánatos kiadások csökkentését, és növeljük a cég hatékonyságát.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 1 heteJól beszél, az nem jó ha rettegésben kell dolgoznia a munkásnak
scal
12 éve, 6 hónapja és 1 heteigen, ez tipikus nyugati mentalitás 😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteOké ez érthető de így meg csődbe mennek és mindenki utcára kerül. Melyik a jobb?
scal
12 éve, 6 hónapja és 1 heteszerintem Iwata épp arról beszélt, hogy van más út is, ami nem feltétlenül az emberek elbocsátását igényli
lehet naiv vagyok, de én hiszem azt, hogy Japánban még valóban úgy ítélik meg az emberi anyag érték, érték mert az idő amit magába fektetett, hogy szakértelmet szerezzen, hogy jó legyen egy adott területen, hogy minőségi munkát adjon akár csak egy apró részben is
főleg hogy ott képzések annak, rendszerese oktatás, tudod milyen jó újra meg újra megtanítani valakit, aki talán fele annyira se válik be, mennyi energia, pénz ez
és most nem arról beszélek, hogy a szegény szentimentális Nintendo nevet vált Máltai Szeretet Szolgálatra, hanem arról hogy profitorientáltan gondolkodik, pénzt fektettek egy emberbe, amit a lehető leghatékonyabban akarják hogy megtérüljön, ha egy képzett embertől csak úgy megválnak, az anyagi kiesés a cégnek
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteEz mind szép és jó de baszhatja ha elfogy a pénze.
scal
12 éve, 6 hónapja és 1 hetemajd többért adják a playereknek a játékokat, meg az új Wii-t 😄