Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a korábban elrajtolt teaser oldal alapján csak holnap kellett volna először hallanunk a soron következő LEGO-játékról, a WB Games azonban úgy döntött, hogy egy teaser trailer részeként legalább az alkotás címét megosztja velünk. A formális bejelentésre tehát még mindig holnap reggel kell számítanunk, azonban addig is biztosak lehetünk benne, hogy a készülő mű a LEGO DC Super-Villains címet kapta a keresztségben, az egyik központi karakter pedig maga Joker lesz.
Utóbbiról magunk is meggyőződhetünk az alábbiakban, hiszen a gazfickó alaposan kipingálta Superman egyik szobrát, de mielőtt bármiféle találgatásba kezdenénk, inkább azt javasolnánk, hogy várjuk meg a holnapi nagy leleplezést, akkor többet tudunk majd.
muki
8 éve, 1 hete és 5 napjaJó jó de már kurva unalmas a Lego.
patrik94
8 éve, 1 hete és 5 napjaSzokásosan beteg. xD
fighterlaci
8 éve, 1 hete és 5 napjaJön a káosz. 😄 Legjobb forma EVER.