A Szecsuan tartománybeli Zibo városában két éven keresztül tesztelték az alkalmazást, amelynek működési elve leírva meglehetősen egyszerűen hangzik: a programba be van táplálva a Kínában hatályos büntető törvénykönyv, amelynek alapján a bíróság által bűnösnek nyilvánított gyanúsított számára, az ügy fontos részleteinek beírása után, egy gombnyomásra megállapítható a megfelelő büntetés.
A szoftver célja elsősorban a bírósági ítéletek egységesítése az országban, Kínában ugyanis még mindig nem ritkák a kirívóan súlyos vagy éppen enyhe büntetések, amelyek oka egyfelől a korrupció, másfelől pedig az önkényeskedés, aminek hátterében gyakran a nem megfelelő iskoláztatás áll. A világ legnépesebb országában sok helyen még mindig olyan egyszerű bizottságok ítélkeznek büntetőügyekben, amelyek tagjai nem is jogászok, de ugyanez igaz az alsóbb fokú bíróságok egy részében helyet foglaló bírákra is.
A szoftvert a kétéves kísérlet során a legkülönbözőbb ügyekben alkalmazták, a lopástól a betörésen át a gyilkosságokig és az állambiztonságot veszélyeztető bűnesetekig. Miközben a sajtó egy része üdvözli a bírósági korrupció és önkényeskedés ellen tervezett lépéseket, többen bírálják a szoftver használatát, mivel az szerintük nemhogy ösztönözné a képzettebb és tisztességesebb bírák alkalmazását, hanem éppen a jelenlegi tarthatatlan állapotot konzerválja.