Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A számítógépes piacon mostanság egyre több olyan hardver mutatkozik be, melyek méretük alapján a kisebb kategóriákba esnek, ám erőben a felsőbb szegmenshez tartoznak, de bizonyos méretek esetében még nem várhatunk el komoly erőt. Ezt a méretet képviseli az ASUS legújabb aprósága, az ASUS VivoMini is, mely leginkább irodai, illetve otthoni általános felhasználásra készült. Az említett szegmenseknek nagyon hasznos lehet, hiszen apró méretéhez korrekt tudás társul.
Természetesen több verzió közül lehet majd választani, melyek közös nevezőjét az Intel Haswell processzorok adják, a családon belül azonban nagyobb eltérések is lehetnek. A Celeron 2957U mellett például lehetőség lesz majd i3-as, illetve 5-4210U processzorok választására is. A HDMI, DisplayPort és az USB 3.0 csatlakozóknak köszönhetően multimédiás központnak is megfelelő választás lehet. Az árak terén 149 dolláros (38 000 Ft) kezdőárat emlegetnek, amit remélhetőleg nem emel meg sokkal egy-egy jobb hardver.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 2 heteEz akkor nem kimondott játékok futtatására van .
totyak
11 éve, 1 hónapja és 1 heteNetezni, filmezni otthonra is tökéletes választás lehet.