Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Micsoda meglepetés - mondhatták a cím olvasatán az autóversenyzős játékokat, de azon belül is a Need for Speed és a Burnout sorozatokat ismerő játékosok, miszerint a Criterion Games újfent egy árkád versenyjáték fejlesztésébe kezdett az elmúlt napokban. Minderről a csapat legfrissebb álláshirdetéseiből derült fény, amelyek szerint a srácok egy többszörösen díjnyertes és a világ első számú árkád autós szériájához keresnek programozókat.
A hirdetések szerint az új alkotásban dinamikus akciók lesznek, de találkozhatunk majd benne hatalmas ugratásokkal, valamint óriási karambolokkal is, amelyekben az autók gyakran apró darabokra törhetnek.
Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy a Criterion nem a 2010-ben megjelent – és szintén általuk készített – Need for Speed: Hot Pursuit folytatásának fejlesztésébe fogott, sokkal inkább az utoljára 2008-ban friss epizódot kapott Burnout-sorozatot kívánják folytatni, hiszen az említett jellemzők leginkább arra a szériára vonatkoztathatók.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteEz jóóóó hír!🙂 A Hot Pursuit jó volt!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteKiralysag. Remelem vegre ujra egy jo nfs lesz
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 2 heteez biztos jó lesz, a Criterionos skacok jó játékokat készítenek..
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 2 heteegy újabb burnoutnak tudnék örülni!🙂
braddock
13 éve, 8 hónapja és 2 heteNekem tökmindegy csak legyen benne belső nézet!