Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hatalmas dicséret illeti a Sony Santa Monica csapatát, amiért nemcsak egy klisés és felületes vikinges kalanddá alakították a God of War-sorozatot, hanem igyekeztek alaposan beleásni magukat a mitológiába, előszedve olyan dolgokat, melyekkel nem találkozunk minden utcasarkon. Ezt bizonyítja az alábbi trailer is, amely bár egy csipetnyi gameplay felvételt sem tartogat számunkra, mégis rendkívül érdekes, hiszen Thamur, az óriás kőfaragó történetét meséli el nekünk, aki egykoron megépített egy masszív falat annak érdekében, hogy megvédje Jotunheimet, de miután Thamur emiatt összetűzésbe került Thorral, a harc végül azzal zárult, hogy a kőfaragó lezuhant a földre, halála pedig örökre megváltoztatta Midgardot.
Ha egy kicsit bővebben is hallanál a legendáról – ami természetesen a játékon belül is megmagyaráz néhány furcsaságot -, vess egy pillantást az alábbi videóra. A God of War megjelenése 2018 elején várható a PS4 exkluzivitásában.
patrik94
8 éve, 2 hónapja és 2 heteHa így tanítottak volna történelemórán, valószínűleg nem lettem volna 3-as belőle. 😄
totyak
8 éve, 2 hónapja és 2 heteSajnos az angolom még nagyon nem folyékony annyira, hogy ezt a videót megértsem 🙁