Irak visszakapta a .iq domainek ellenőrzési jogát

2005. augusztus 10.
1.5511
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az internetes domain-rendszer felügyeletét végző ICANN szervezet úgy határozott, hogy a .iq domainnév feletti ellenőrzést ismét át kell adni az iraki kormánynak.

Az iraki kormány már korábban is jelezte kívánságát az ICANN-nál, ám csak most született döntés ez ügyben. A .iq végződések felett 1997 óta a texas-i székhelyű InfoCom internetes cég rendelkezett, mely jogot most átruházzák a Nemzeti Kommunikációs és Média Bizottságra (INCMC).

A texas-i társaság, melynek vezetője a palesztin származású Bayan Elashi, azonban nem volt bőkezű a .iq végződésű domainek kiosztását illetően, mivel 2002-ben mindössze 200-an birtokoltak .iq-domaint, melyeket azonban 2003 óta nem lehet lehívni. Így az iraki intézmények és különböző társaságoknak nem volt más választásuk, mint a .com, .org illetve .net domain-nevek közül választani, s például az INCMC is az ncmc-iraq.org cím alatt érhető el. Az ICANN azonban nem csak az iraki domain-nevek ügyében hozta meg döntését, hanem elrendelték, hogy a jövőben a kazahsztáni .kz Top-Level-Domain-eket az IT-társaságok egyesülete, a Kazahstan Association of IT Companies felügyelje.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja