A terméket a Microsofttal szoros együttműködésben fejlesztették ki, így nem csoda, hogy a szolgáltatás közvetlenül integrálva lesz a Windows Media Player médialejátszó szoftverbe. Az MTV tervei szerint a startnál a cég saját tartalmai mellett mintegy 2 millió dalt tesznek majd letölthetővé, a nagy lemezkiadóktól és függetlenektől egyaránt.

Az MTV először 2003-ban, nem sokkal az Apple iTunes Windows verziójának megjelenése után jelentette be, hogy megjelenne a letölthető digitális zenei piacon. Azóta az iTunes 70% fölötti részesedést szerzett az ágazatban, ám a bejáratott név, a versenyképes saját tartalmak és a Microsofttal való együttműködés mind az MTV sikere mellett szólnak.