Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Legutóbb arról értesültünk a Phantasy Star Online 2-vel kapcsolatban, hogy a Sega tervei szerint ez a cím lesz az első olyan MMO, amely a gyakorlatban is bemutatja a PlayStation Vita és a PC közötti keresztplatform támogatást. A csapat azonban a mai napon ismét friss információkat közölt velünk a játékkal kapcsolatban, így kiderült, hogy terveik szerint a free to play üzleti modellt használják majd az MMO esetében, ami annyit jelent, hogy nem csak maga a játék lesz ingyen letölthető, hanem a későbbi használatért sem kell havidíjat fizetnünk.
A Sega részéről további friss információ még, hogy a PlayStation Vitás és PC-s megjelenések mellett a Phantasy Star Online 2 a későbbiekben Androidra és iOS rendszerekre is megjelenik majd, ám amíg PC-re már nyár elején elérhető lesz a játék, addig a mobilos változatok csak valamikor tél felé jelenhetnek meg, míg Vitára csak jövő ilyenkor készülhet el a program.
A Phantasy Star Online 2 bétája egyébiránt napokon belül, valamikor április elején fog elindulni Japánban, amelyen első körben 100,000 szerencsés játékos vehet részt és nagyon reméljük, hogy a közeljövőben Európában is indulnak majd hasonló kezdeményezések.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteBaaaa de király!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteErre a keresztplatformosságra nagyon kíváncsi leszek. De ha mobilokkal is meg tudják oldani, meg pc-vel, meg a vitával, uhh… Akkor nagyon ütős dolgok lehetnek!🙂
shade
13 éve, 9 hónapja és 3 heteAzthittem ez nem is jelent meg máshol csak koreában. De nem is lenne olyan rossz, de írtó gagyi ezekkel a fegyverekkel, kétszer akkora a kard mint az ember…ezt nem tudom miért kellett.
kekmedve
13 éve, 9 hónapja és 3 heteAz a jó, ha a kard 2x akkora, mint az ember! Anime Style!🙂
shade
13 éve, 9 hónapja és 3 heteÍzlés…szerintem iszonyat béna. Anime mániás vagyok, de mégse jönnek be ezek a brutálisan eltúlzott méretek.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteJó lesz várós!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNa erre kíváncsi leszek. Mondjuk az óriás kardok nekem is furák!😄
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 3 heteerre kiváncsi leszek… ha jók lesznek róla a kritikák ki is probálom majd
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNa ez érdekel. Óriás kardok meg tök alap animébe.
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNem nem nem nem és nem!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAzt hiszem a metin2mester helyett ez pont jó lesz……főleg ha magyarban is lesz….