A Multiplayerblog munkatársai nem is voltak szégyenlősek megkérdezni ezt az Infinity Ward-os Robert Bowlingtól, aki érdekes, ám kevésbé megdöbbentő nyilatkozattal állt elő. Az uraság már az interjú elején határozottan kijelentette, hogy jelenleg még fogalmuk sincs arról, mi lesz a következő játékuk. Robert szerint először be akarják fejezni azt, amit megígértek a fanatikusoknak, vagyis sok-sok letölthető tartalommal látják majd el alkotásukat, amelyekből ha már úgy látják elég lesz, akkor leülnek, és megbeszélik, hogy mi legyen a következő projekt.

Bowling úr határozottan megerősítette azt is, hogy ez nem a véget jelenti, de mivel befejeztek és el is kezdtek néhány fonalat a játék sztorijában, ezért semmi sem lehetetlen a jövőben. Összegezve tehát, akkor várhatjuk a Modern Warfare 3-at? Jövő ilyenkor már biztosan tudni fogjuk, egyelőre élvezzük csak a második részt, és várjuk a hozzá érkező bővítményeket!