Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A többi céghez hasonlóan a SEGA is elérhetővé tette a fiskális év első negyedévének jelentését, amiben többek között az is szerepel, hogy a cég profitja 57,4%-kal esett vissza. Az április elejétől június végéig tartó időszakban a japán cég 88,3 milliárd yen bevételt könyvelt el.
Ez a bevétel éppen felülmúlta a tavalyi eredményeket, de még ez sem változtatott azon, hogy ne legyen veszteséges, a nettó profit 5,5 milliárd yen, míg a kiadások elérhetik az akár 7 milliárd yenes határt.
A cég ebben a negyedévben csak egy játékot adott ki, a Persona Q: Shadow of the Labyrinth-et, ami csak a japán paicon dobbantott, és 250 000-et adtak el belőle. A régebbi címekből 1,7 millió darabot adtak el, de a cég bevételének nagy részét a japán árkád játékok teszik ki. A Sonic Boom és az Alien: Isolation kiadásával talán javulni fog ez az egyelőre nem olyan reménykeltő helyzet.
kpal
11 éve, 5 hónapja és 2 heteVan ez így , lesz jobb is .
totyak
11 éve, 5 hónapja és 2 heteNem értem, ha nem készítenek játékot, mire megy el a sok pénz. Persze az embereket fizetni kell, meg fenntartani a rendszert, de pont ezért kellene folyamatosan termelni.
rdave
11 éve, 5 hónapja és 2 heteEz azért van, mert évek óta ígérgetik a Phantasy Star Online 2-öt, de sehol semmi… 😄