Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A "világ legerősebb szórakoztató rendszerének" ötödik esztendejét ünnepli ma a Sony. Nem sokkal az Xbox tizedik esztendejét ünneplő Microsoft után a japán óriás is talált okot a pezsgőbontásra: ugyanis hőn imádott PlayStation 3 videojáték konzolunk éppen ma lett 5 éves. Igen, jól számoljátok, a paripa 2007. március 23-án rohamozta meg az európai üzleteket és gamereket.
Megjelenésének napján olyan címek debütáltak a konzollal, mint a Resistance: Fall of Man és a Motorstorm, első kasszasikerű játéka pedig nem meglepő módon az Uncharted: Drake’s Fortune volt. A rá következő évben a PS3 megnyitotta Home névre hallgató online világát is a nagyközönség előtt.
És hogy még véletlen se feledkezhessünk meg a konzol történetének legemlékezetesebb eseményeiről, a Sony PlayStation hivatalos Facebook oldala az új timeline nézetre váltott, mely által ide-oda ugrándozhatunk térben és időben – de leginkább időben.
doublew
13 éve, 10 hónapja és 8 órájaBoldog szülinapot PlayStation 3 🙂
frenkyboyhun
13 éve, 10 hónapja és 8 órájahappy birthday!🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 7 órájaA legkirályabb konzol
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 6 órájaMég csak öt éves?😮 HBD!
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 4 heteJöhetnek a szülinapi ár csökkentö akciók, a store-on. 🙂 Szóval, még 5 év a Ps4-ig.🙂 Egyébként 4 és fél éve van egy dagadt Ps3-mam, és elégedett vagyok. Úgyhogy, még sok boldog szülinapot, de azért mégse olyan sokat, mivel lassan jöhetne az új generáció.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 heteén már a másodikat koptatom a legjobb konzol!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 hete2 ps3-at?😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 heteLegjobb konzol az tény
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn is nagyon szeretem!
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 2 heteJó kis konzol, bár én PC-s vagyok.