Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo néhány órával ezelőtt újabb Super Smash Bros-harcosokról rántotta le a leplet, és noha csak egyetlen új karakter bejelentését vártuk, rögtön egy kisebb csapatról hullt le a lepel. A japánok ugyanis három új harcost mutattak be a nagy nyilvánosságnak, így megtudtuk, hogy az eddig ismertek mellett Lucia és Robin is játszhatók lesznek a Fire Emblem: Awakeningből, sőt mi több, az F-Zero Captain Falconja is helyet kap majd a szereplők között.
Masahiro Sakura egyébiránt megerősítette továbbá, hogy Rayman is benne lesz a Super Smash Bros-ben, azonban vele sajnos nem léphetünk ringbe, lévén kizárólag trófeaszinten kap helyet az alkotásban. Pedig nagy élmény lett volna bokszolni egyet a Ubisoft karakterével…
kpal
11 éve, 6 hónapja és 1 hetenagy karaj 😄
totyak
11 éve, 6 hónapja és 6 napjaFurcsának találom ezt a játékot. Ezekről a karakterektől nem szoktuk meg az erőszakos verekedést. Mario pl a légynek sem árt (na jó, néhány teknőst lenyom, de az más). Kicsit olyan érzésem van, hogy az ikonikus karaktereket mindenképpen megpróbálták egy helyre sűríteni és ez lett belőle.