Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legjobb és legnagyobb magyar videojátékos magazinok ugyan már leközölték Watch Dogs 2 játéktesztjüket - a Game Channel hasábjain legalábbis itthon elsőként már elolvashatod véleményünket -, de most egy kicsit kitekintünk külföldre is, hogy legalább a pontszámok erejéig megnézzük, a világ más részein ugyanannyira szeretik-e a játékot, mint mi. Összességében kijelenthető, hogy igen, hiszen az eddig napvilágot látott külhoni játéktesztek pontszámai közül a legrosszabb eddig a nyolcas lett, de a többség inkább a kilences felé hajlott az értékelés során, ami egészen nagyszerűnek tekinthető az első rész függvényében.
Úgy tűnik tehát, hogy a Ubisoft nem hazudott, amikor azt mondták, hogy most tényleg valami nagyot szeretnének alkotni, a Watch Dogs 2 ugyanis az alábbi pontszámok alapján igencsak jól sikerült. Ha elmulasztottad volna előrendelni, a Play 24/7 kínálatából még nem késő pótolni lemaradásodat.
Polygon – 8
GameReactor – 9
SegmentNext – 9
Eurogamer Italy – 8
God is a Geek – 9
IBTimes UK – 4.5/5
The Sixth Axis – 9
Xbox Achievements – 8.5
Pocket Lint – 4/5
Forbes – 9
petrovicsz
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaHoppá! 😮
marco
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaA Forbes is pontoz. Mert a Forbes majdnem olyan fontos gamer média mint a Playboy. 😄
OMG… 😄
ryuthestar
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaHm, egész jó pontszámok. A GC-s teszt is jól sikerült. Maga a játék amúgy is tetszik, az első is meg van, szóval ezt is beszerzem előbb-utóbb.
(Marduk, légyszí erre is toljad a mínuszt, hadd szórakozzunkxD )
xs75
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaCsak az számít hogy ismersz vagy nem, vagy megismersz vagy nem. A döntés rajtad áll.
ryuthestar
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaLátom nagyon tetszik a facebookos írásom Marduk, kérlek terjeszd tovább az igét kicsigod! 😄
totyak
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaNekem ez megint túl szép, hogy igaz legyen. De mivel magam úgy sem tudom kideríteni, hogy milyen lett, kénytelen vagyok elhinni az újságoknak.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 1 napjaNekem mondjuk az első is nagyon tetszett úgyhogy majd PS4-re beszerzem és ott tutira végigtolom. Addig meg marad az első rész vagy valami más játék. 🙂
ipet
9 éve, 2 hónapja és 1 napjaA keresztvizet is leszedtem róla ha rosszul sikerül 🙂 Szóval nyugodtan hihetsz nekik. Ha kedveled a műfajt, szerintem szerezd be.
drift3r91
9 éve, 2 hónapja és 1 napjaHa vezettek volna autót és végigtolták volna, ezekből a pontokból levontak volna 4-et.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 1 napjaŐszintén szólva az elsőt is félbehagytam, halogatom az újrakezdést, viszont ránézésre a második meg jobban tetszik. Csak már nem nagyon merek hinni az Ubi-ban. Mindenesetre addig tuti nem játszom a másodikat, míg az elsőt be nem fejezem (bár nem kapcsolódnak). Addigra olcsóbb is lesz talán.