A 1UP informátorai több konkrétumot is szolgáltattak a PlayStation Portable Go!-val kapcsolatban, többek között például azt, hogy elcsúsztatható kijelzővel vértezik majd fel a mérnökök, megfosztják az UMD meghajtótól és beépített flash memóriával kínálják meg a továbbgondolt marokhardvert. A hírek szerint két kiszerelésben érkeznek, a különbség közöttük a rendelkezésre álló memória mérete lenne, az egyik, feltehetőleg olcsóbb csomagban 8GB-os tárhely állna rendelkezésre, míg a nagyobbikban 16GB. A japán debütálás a forrás szerint még szeptemberben megesne, majd az amerikai premier lenne soron, késő október, kora november magasságában.
A Sony erősen ráhajtott az utóbbi időkben a nagyobb címeik digitális disztribúción keresztüli értékesítésére is, így mostanra száz felett van azon teljes játékok száma, amelyeket UMD meghajtó nélkül is lejátszhatunk a masináinkon. Állítólag a Gran Turismo, PlayStation Portable-ös kivetülése is megérkezik ilyen formátumban, gyarapítva ezzel a fizikai adathordozó nélküli anyagok kínálatát. Hogy az egészből mennyi az igazságtartalom? Sajnos fogalmunk sincs, mindenről az E3 alkalmával hullhat majd le a lepel. Nagyon izgalmas fejlemények vannak kilátásban, feszült napok elé nézünk ismét.
nemabob
16 éve, 8 hónapja és 3 hetebrutálisan néz ki tetszik nagyon csak árban mit fog kostálni
futuretro
16 éve, 8 hónapja és 3 heteA kép csak koncepciós rajz, tehát a végleges verzió ettől eltér majd, irányadónak viszont remek. Valahogy így kell elképzelni kategória. Az ár még nem került szóba, tekintve, hogy egész csak egy erős pletyka. De amint fejlemények vannak, hozzuk a híreket.