A korábban nyárra várt alkotáshoz azonban most a kiadásért felelős csapat kijelölt egy időintervallumot, amely szerint idén év végén, valamikor a karácsonyi szezonban várható a Trine 2 premierje itt az öreg kontinensen.
Arról sajnos nem szólt a hivatalos sajtóanyag, hogy a fenti sorok igazak-e a PlayStation 3-as és Xbox 360-as változatokra, de mivel erre külön nem tértek ki az illetékesek, ezért arra ne vegyünk mérget, hogy a két HD konzolra is megjelenhet még az idén a Trine 2. A játékra ugyanakkor megéri várni mindazoknak, akik beleszerettek a kezdő epizódba is, a legutóbbi, éppen a gamescom kiállításon bemutatott mozgóképéről ugyanis úgy tűnt, hogy teljes egészében az elődje által kitaposott utat követi majd a folytatás is.