Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Adhesive Games és a Meteor Games közös kooperációjában készülő Hawken várhatóan idén év végén, a készítők elmondása szerint egészen pontosan december 12-én jelenhet meg végleges formában is. Az indie csapatok által készített lövöldözésre és szimulációra kiélezett, lépegetőket a középpontba állító alkotás egy teljesen ingyenes cím lesz, amit várhatóan a mikrótranzakció tart majd életben, ennek segítségével lehet ugyanis erősebb páncélokat, fegyvereket és egyéb kiegészítőket venni robotjaink számára.
A végleges változat premierjét a készítők szerint megelőzi majd néhány vaskosabb béta teszt is, amelyeknek érdekes módon egyelőre még nincs végleges időpontjuk, de első ízben biztosan zártak lesznek, majd ősz tájékán elindulhatnak az első nyílt lehetőségek is.
Ha szeretnénk már most csatlakozni a Hawken multiplayer élményéhez, akkor nincs más dolgunk, mint ellátogatni a hivatalos honlapra, majd ott regisztrálni magunkat a bétákra és türelmesen kivárni a virtuális postás csengetését.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 2 heteEngem ez a lépegetős izé nem hoz lázba!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem nagyon bejön!