Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb Xbox-exkluzív címről derült ki, hogy hiába szerették volna sokan már idén nyüstölni, a Smilegate és a Remedy közbenjárásával készülő CrossfireX-et az utolsó pillanatban 2021-re kellett tolniuk az alkotóknak. Mindezt a Twitteren keresztül, egy rövidke közleményben jelentették be, ahol a lövölde kapcsán kiemelték, hogy főként a COVID-19 miatt annyira megcsúsztak a munkálatokkal, hogy egy összecsapott fércmű helyett inkább tolják a premiert azért, hogy megfelelő minőséget biztosíthassanak.
Mint ismert, a CrossfireX esetén a Smilegate a többjátékos élményekért, a Remedy pedig a kampányért lesz a felelős, azonban azt most még senki sem tudja, hogy pontosabban mikor lehet belőle valami, csak annyi biztos, hogy Xbox One-ra és Xbox Series X-re készül az alkotás.
rdave
5 éve, 1 hónapja és 3 heteHa kiadják PS-re, akkor megbocsájtom. 😄😄 Csillámpóni-mentes multi FPS nem sok van konzolon. COD, BF, esetleg R6 Siege, de utóbbi már csapat nélkül meh…
mordorer
5 éve, 1 hónapja és 3 heteVan, amit sikerül időben megjelentetni Xboxra idén? 😄
patrik94
5 éve, 1 hónapja és 3 heteMicrosoft megint sikeresen kezeli az exkluzív címeit. xD
fighterlaci
5 éve, 1 hónapja és 3 heteJól pörög a nextgen start. xD