Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix közszemlére bocsátotta a következő, "101 Trailer" címet viselő trailerét, mely négy és fél percben ecseteli nekünk a Sleeping Dogs nyújtotta lehetőségeket; és én mondom nektek, a srácok ott a United Front Gamesnél becsülettel ellátnak minket velük. A fejlesztők lehetőségek egész tárházát rendezik be nekünk az augusztus 17-én megjelenő játékban, s bár a múltkori videó után hősünket alighanem mindnyájan elsősorban a pofozkodások közepette óhajtjuk mennél előbb próba elé állítani, bizony csakhamar rákaphatunk más mulatságokra is...
Sleeping Dogs ugyanis úgy fest, mintha a Grand Theft Auto, Need for Speed, Max Payne és sok más hírhedt cím ötvözéséből született, adrenalin-túltengéses hibrid volna, hiszen a látványos és „intuitív” jelzővel illetett ökölharcok és tűzpárbajok mellett utcai autóversenyeken is próbára tehetjük képességeinket, a szerencsejátékokról nem is beszélve. Persze az sem lenne csoda, ha jó darabig csak az utca embereit püfölnénk, minthogy a harcrendszer roppant kiforrottnak tetszik, ráadásul, mint azt a trailerben is láthatjuk, számos környezeti elemhez folyamodhatunk a sikeres kimenetelű összecsapások érdekében.
A videóban persze ennél is több mulatságnak lehettek tanúi, úgyhogy ne kéressétek magatokat.
rdave
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAhhoz képest hogy elvileg majdnem kész volt a játék mikor az Activision lelőtte még jó sokáig elszöszöltek vele miután átvették. Remélem nem feleslegesen. 🙂
braddock
13 éve, 7 hónapja és 3 heteJó kis játéknak ígérkezik!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteMarha jól néz ki