Első körben a Painkiller név írta be magát a történelemkönyvekbe, amely alkotást egyszerű de nagyszerű mivolta ellenére sem sikerült eddig felülmúlnia egyetlen hasonló darabnak sem. A srácok viszont egy merőben más alkotás esetében is remekeltek, lévén a nevükhöz fűződik az első Gears of War PC-s átirata is. Most azonban mégsem ezt a hagyományt kívánják folytatni számunkra, lévén legfrissebb programjuk, avagy a Bulletstorm inkább a Painkiller gyökereit ragadta meg, és kívánja 2010-es szintre emelni azt.
A játékról a hivatalos bejelentésen kívül egyszer hallhattunk eddig komolyabban, amikor néhány látványos állókép került elő róla a semmiből, ám a nagy vízválasztó, avagy a debütáló mozgókép továbbra is csak álmaink netovábbját jelentik. Tanya Jessen, az Epic producere szerint azonban ez az állapot a holnapi napon, vagyis csütörtökön megváltozik végre, a hölgy ugyanis egy Twitter bejegyzésben tudatta a nagyvilággal, hogy 24 óra múlva előhozakodnak az első gameplay trailerrel, amelyen mozgás közben tekinthetjük meg készülő remekművüket. Ha sikerült jegyezni az elhangzottakat, akkor nincs más hátra, mint előre, holnap találkozunk az első videóval!