A stúdió szerint Xbox Onera és PS4-re a cél egy "hasonló, nagyszerű élmény létrehozása, mint a current gen" és a jövőben további részleteket közölnek erről. A Ubisoft közlése szerint a nyílt bétateszt középpontjában az áll majd, hogy nagyobb játékosbázissal teszteljék a szerverek stabilitását, a játékosok kipróbálják a konzolos kontroller élményét és a célzássegítőt.
Az XDefiant nyílt bétája június 21-én, szerdán lesz elérhető magyar idő szerint 19 órakor, akik részt vettek a zárt bétában az év elején, azoknak a korai hozzáférés már ma lehetséges ugyanúgy 19 órától. A tervek szerint a teszt június 23-án, pénteken zárul, magyar idő szerint 8 órakor. Akinek volt szerencséje a zárt teszthez, az a nyíltban több új változást is tapasztalhat majd.