Holnap jön a Just Cause 3: Bavarium Sea Heist DLC

2016. augusztus 10.
3.7231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix és az Avalanche Studios ma délután bejelentette, hogy hamarosan befuthat a Just Cause 3 harmadik és egyben utolsó DLC csomagja, amely a Bavarium Sea Heist címet kapta a keresztségben.
 

Az Air, Land & Sea Expansion Pass részeként érkező bővítményre így augusztus 11-én számíthatnak azok, akik megvásárolták az imént nevesített szezonbérletet, aki azonban korábban sajnálta rá a pénzt, az csak augusztus 18-tól tud majd lecsapni a kiegészítőre, méghozzá 6 eurós árcédulával. A bővítmény egyébiránt Medici nyugati részein játszódik majd, középpontjában a rejtélyes Stingray kutatóbázissal, ahol minden idők legerősebb fegyverét őrzik.

A mi feladatunk az lesz, hogy feltérképezzük az új helyszínt, és az új küldetések által beszivárogjunk a létesítménybe, hogy ellopjuk onnan az Eden Corporation halálos fegyverét, amihez nem csak lopakodási képességeinket kell bevetnünk, hanem a Loochador névre keresztelt halálos rakétacsónakat is, amihez új kihívásokat egyaránt találunk a csomagban.

Nézd nagyban ezt a videót!



Just Cause 3 harmadik és egyben utolsó DLC csomagja, amely a Bavarium Sea Heist címet kapta a keresztségben.'>
4 hozzászólás

Ravor

9 éve, 7 hónapja és 12 napja

Jónak tűnik, remélem nem csak fél órát dob hozzá a játékhoz röhögő smiley

válasz erre

venoman

9 éve, 7 hónapja és 14 napja

De komoly mosolygó smiley Feldobott röhögő smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 7 hónapja és 14 napja

Ez nagyon jó kiegészítőnek látszik. Ha elég játékidő van benne, sokan szeretni fogják.

válasz erre

Patrik94

9 éve, 7 hónapja és 14 napja

Nagyon király hangulata van.

válasz erre
Just Cause 3
12.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja