Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
2017-ben olyat villantott a Team Cherry a metroidvania műfajú Hollow Knighttal, ami túlzás nélkül lehengerelt minket és bár Switch-en kezdte meghódítani a játékosok szívét, időközben PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is berobogott. Éppen ezért örültünk meg nagyon a hírnek, hogy bizony a stúdió egy teljes értékű folytatást készít a szóban forgó játékhoz, ami a Hollow Knight: Silksong nevet kapta, melyben ezúttal egy Hornet nevú figura lesz a főszereplő, vele pedig közel 150 fajta ellenféllel fogunk megküzdeni roppant változatos csatatereken.
A csapat megszellőztette továbbá, hogy újfajta képességek és lehetőségek várnak majd ránk a folytatásban, illetve a játék befejeztével egy még több kihívással kecsegtető Silk Soul Mode vár a vállalkozó szellemiségű egyénekre. A zeneszerző, Christopher Larkin is visszatér, így hidegrázós melódiákból a második rész sem lesz híján.
Egyelőre nem tudni, mikor lesz az alkotás premierje, ellenben azt tudjuk, hogy PC-re, Mac-re, Linuxra és Nintendo Switch-re jön. Ha szeretnél még többet a Hollow Knight: Silksongból, akkor vár rád egy videó a fejlesztőktől, egy iszonyat hangulatos trailer és egy méretes blogposzt telis-tele részletekkel.
havrillal
6 éve, 11 hónapja és 5 napjaCukinak néz ki, az első is az, de tőlem távol állnak az ilyen játékok.