Hoard: Tűzokádó sárkány érkezik a Sony masináira

2010. június 08.
2.9711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Az amerikai PlayStation blogoldalán mutatták be a készítők az első részleteket és képeket a soron következő Hoard című alkotásukról.
 

Az arcade akciójáték fejlesztője a Big Sandwich Games cég, amely szeptemberben tervezi a projekt hivatalos bejelentését. A program PlayStation 3-ra, PlayStation Network-re és PlayStation Portable-re fog megjelenni. Hoard világában egy tűzokádó sárkány hátán utazunk egy királyság felett, ami folyamatosan fejlődik körülöttünk.

A cél az, hogy annyi aranyat gyűjtsünk össze, amennyit csak tudunk, mialatt földeket, házakat, kereskedők szekereit gyújtjuk fel. Ezen kívül megszöktethetünk hajadonokat is, akikért cserébe váltságdíjat követelhetünk. Óvakodnunk kell a hitvány lovagoktól és a könyörtelen varázslóktól, akik a sárkány megölésével szeretnének hírnevet szerezni maguknak. A begyűjtött arannyal fejleszthetjük a sárkányunk gyorsaságát, kitartását, felszerelését és egészségét. A fejlődésünket a térkép eredménytábláján követhetjük nyomon. A matériába kooperatív játékmódot is integráltak a készítők, így csoportosan is részt vehetünk a kihívásokkal teli Hoard világában. Emellett a késztermékben három különböző játékmód van és különféle királyságok tömkelege kidolgozott jutalmazási rendszerrel kombinálva. Az alkotással kapcsolatban több információ kerül napvilágra a jövő héten megrendezésre kerülő E3 rendezvényen Los Angeles-ben, ahol a felhasználók ki is próbálhatják a terméket.


Hoard: Tűzokádó sárkány érkezik a Sony masináira - 2. kép



Hoard: Tűzokádó sárkány érkezik a Sony masináira - 3. kép



Hoard: Tűzokádó sárkány érkezik a Sony masináira - 4. kép

6 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

16 éve, 4 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 1 napja

Kár, hogy nem the horde 2.

válasz erre

Shade

16 éve, 4 hónapja és 1 napja

skyman írta:
És nem félnek, hogy felgyujtja a sárkány a masinát?röhögő smiley
Olyan nemfordulhat elő! röhögő smiley

válasz erre

skyman

16 éve, 4 hónapja és 1 napja

És nem félnek, hogy felgyujtja a sárkány a masinát?röhögő smiley

válasz erre

lacyboy

16 éve, 4 hónapja és 2 napja

Az mosolygó smiley Heroes kinézetü

válasz erre

Shade

16 éve, 4 hónapja és 2 napja

De komi! röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaBotyi profilja