Hivatalos információk az új Windows-ról

2008. május 28.
1.7121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Lám-lám, nem telt el egyetlen nap sem az első komolyabb képcsokor felbukkanása után, máris okosabbak lehetünk a Windows 7-el kapcsolatban.
 

A Microsoft egyik bennfentese, Chris Flores osztott meg információkat a következő operációs rendszerrel kapcsolatban. Sokkal okosabbak azért nem lettünk, a Vista Team Blog-ra felkerült bejegyzés inkább amolyan kulisszatitkokról szól, ugyanakkor szerepel benne egy-két olyan információ, melyek eddig nem voltak ismeretesek a Windows 7-el kapcsolatban.

Ennek alapján megerősítést nyert az a sejtés, mely szerint a rendszer korai verziói már a következő év utolsó negyedében napvilágot láthatnak. Flores szerint ugyanis semmiképp nem fognak öt esztendőt várni, mint amennyi például az XP és a Vista megjelenése között telt el.

A lassan már Vista upgrade-ként emlegetett Windows 7 le sem tagadhatná rokonságát elődjével, Flores elmondása szerint a kernel sem lesz teljesen új, ellentétben a pletykákkal, a fejlesztések vezérmotívuma a Vista újdonságainak megtartása egy olyan rendszerben, amely hatékonyabban gazdálkodik az erőforrásaival. A szükséges konfiguráció eszerint megegyezik a Vista rendszerkövetelményeivel, a különbség annyi, hogy ezúttal valóban igyekeznek kordában tartani a rendszer gépigényét - mondja.

Ha hihetünk ennek, akkor a Windows 7 alapverziójának elég kell legyen az 1GHz-es processzor, a fél gigás RAM, valamint a 20GB háttértár, hiszen a Vista Basic esetében is ezek voltak a rendszerkövetelmények. Azt hiszem erre szokás azt mondani, hogy nyugtával dicsérjük a napot, szóval meglátjuk....
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaPatrik94 profiljaManiac profilja