Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A next-gen konzolok érkezésével a játékosok egyik alapvető követelménye jogosan lehetne az, hogy a kurrens generációban bevett 720p-s felbontást elfelejthessék végre, de úgy tűnik, hogy ez Xbox One-on egyelőre nem valós igény. Mark Rubin, avagy az Infinity Ward producere ugyanis megerősítette, hogy igazak voltak a korábban felmerült pletykák, miszerint Xbox One-on mindössze 720p-s felbontásra lesz képes a Call of Duty Ghosts, szemben a PlayStation 4-es változattal, ami masszívan hozza majd az 1080p-t.
Hogy valóban ilyen komoly hardveres különbség lenne a két masina között? Erre Rubin nem tudott, illetve nem is akart egyértelműen válaszolni, de elég beszédes volt, amikor Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy egyetlen céljuk, hogy a Call of Duty Ghosts mindkét konzolon masszív 60 fps-sel fusson, ehhez pedig a fentiek szerint kellett módosítaniuk a felbontásokon.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 2 heteEz nagyon gyér 🙁
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 2 heteÉn eddig sem értettem miért vesznek Xboxot, hiszen hardverileg a 360 is elmaradt a Ps3-hoz képest, nem is beszélve a Microsoft „üzletpolitikájárol”! Nekem egy pillanatig sem volt kérdéses melyik next gen konzol lesz a következő.
1000feri
12 éve, 2 hónapja és 2 hetePC-n milyen felbontás is lesz?? 😛😄
batedmoldhun
12 éve, 2 hónapja és 2 heteKérem szépen,720p ??? Hogy lehet ilyen rosszul összerakni egy játékot ? Mert azt ne mondják már, hogy nem bírja a One, mert ez egy hülyeség. Witcher 3, Titanfall mellet grafikailag nulla a játék. Hihetetlen egy banda. 😕
joe
12 éve, 2 hónapja és 2 heteNem kicsit el vannak kényelmesedve a programozók.
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 2 heteŐk talán annyira el vannak, mint a DICE mostanában 😄
rdave
12 éve, 2 hónapja és 2 heteIronikus, hogy boxon mutatták be és reklámozták a játékot. 😄
totyak
12 éve, 2 hónapja és 2 heteÚjabb blama az XOne-nál. Fele akkora felbontás, béna.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 2 hete720p one-on a CoD?A kakas csípje meg,végre egy pozitívum.Azt hittem sokkal kisebb felbontáson fog futni rajta.
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 2 hetepff, ez égés Xbox One számára
kokasbalazs
12 éve, 2 hónapja és 2 hetenem hinném h majd csak 720p-ben lehet majd !
nova2
12 éve, 2 hónapja és 1 heteEnnyi pénzért szerintem ez a minimum amit nyújthat…