Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor még a mai napon felkerül a boltok polcaira az Xbox Series S és az Xbox Series X, amihez a Microsoft ma bizonyára nagy dolgokkal készül, kezdésként például máris itt vannak az első hivatalos unboxing videók. Bár mindkét konzolról elcsíphettünk már korábban ilyen kicsomagolós felvételeket, de a Microsoft most szerette volna professzionális keretek között is megmutatni mindkét masinát, ennek apropójából pedig saját embereikkel is kicsomagoltatták a két gépet.
Ennek az eredményeit láthatjátok az alábbiakban, sok meglepetésre azonban ne számítsatok, hiszen néhány apróságtól eltekintve a dobozból előbukkanó masinákat és tartozékokat ugyanis korábban már sokszor és sok helyen láthattuk.
ronalddo
5 éve, 2 hónapja és 1 heteHát, jók. 😄
tommy
5 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ja ez nem sok újat mutatott. 🙂