A brigád ugyanis nem lesz az ötödik Hitman játék fejlesztője, sőt, még a közelébe sem mehetnek a projektnek, mint azt a mai napon megtudtuk az Eidos kreatív igazgatójától, aki egy interjúban elmondta, hogy most hall először erről a pletykáról. Állítása szerint a Hitman sorozat mindig is az IO Interactive gyereke volt, és amíg ez a játék lesz, addig ez így is marad.
A Rocksteady tehát biztosan nem fejleszti a Hitman ötödik részét, ez pedig már nem pletyka, hanem teljesen hivatalos álláspont, mint ahogyan az is, hogy az IO Interactive készíti a játékot, ráadásul gőzerővel. Más forrásokra támaszkodva úgy értesültünk (nem hivatalos információ), hogy a héten megkezdődő gamescom 2009-en már ott lesz a Hitman 5, méghozzá teljes pompájában, bár amíg erre hivatalos írások nem utalnak, addig sajnos szóbeszédként kezeljük. Azt viszont már nem, hogy az IO Interactive programozza az ötödik Hitman-t! Örülünk?