A végső leltárnál sem tudjuk eldönteni, hogy három, avagy négy címen dolgozik-e a mester,viszont egy közülük, amit ő maga tervez, már idén megjelenhet a boltok polcain. Hideo Kojima fontosnak érzi az idei esztendőt, tesz is nem keveset azért, hogy a Konami-t továbbra is a kiváló játékaival azonosíthassunk.

Úgy tűnik, hogy ezen kívül további három játék is fejlesztés alatt áll a japán fejlesztő stúdióban, amelyekben Kojima-san is érintett, és ezekből legalább egy olyan jelentős projekt, amely a szigetországon kívül is népszerű lehet, szűrhető le a beszélgetésből.

Toshihiro Nagoshi hamarosan befejezi a Ryu Ga Gotoku harmadik felvonását, így a kérdés visszafelé is elsült. Hány címen dolgozik a nagy Yakuza mester? Az uraság egy játékot említett, amelyet még az idei évben le fognak leplezni. Sejtelmünk sincs, hogy mi lehet az, de várjuk szeretettel.

Amennyiben viszont a még csak tervezési fázisukban leledző játékokat is idevesszük, akkor az végül egy szép, kerek hármast mutat. Elfoglaltak az uraságok, ez nem vitás.